FRUITVEB 2013. / 26. naptári hét

Aktuális ágazati hírek

Nincs szó dinnyekartellről

Félrevezető címmel jelent meg több internetes hírportálon az a nyilatkozat, amit Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott. Budai Gyula a napilapnak azt nyilatkozta, hogy „Tavalyhoz hasonlóan idén július negyedikén ismét egyeztet a vidékfejlesztési tárca a Magyarországi Dinnyetermelők Szövetségével, a FruitVeb Hungary szakmaközi szervezettel, a nagy áruházláncokkal, valamint a kereskedők képviselőivel. A cél, hogy a hazai vásárlók jó minőségű magyar dinnyéhez jussanak, a termelők pedig ne kényszerüljenek veszteséggel értékesíteni árujukat. Idén a dinnye mellett a magyar alma, paprika és barack vásárlása, fogyasztása céljából is indul népszerűsítő kampány. A Magyar Nemzet 2013. június 26-i számában megjelentekkel szemben a hvg.hu, az index.hu, a 444.hu, valamint a vilaggazdasag.hu félretájékoztatja az olvasóit és valótlanságot állítva „dinnyekartell”-t emleget, holott Budai Gyula nyilatkozatában egyáltalán nincs utalás sem árra, sem kartellre, mivel az agrártárca kizárólag szakmai egyeztetést kezdeményezett. A Vidékfejlesztési Minisztérium számára érhetetlen, hogy egyes médiumok a nemzetgazdasági érdekeket nem tartják szem előtt. A magyar termelők ugyanakkor azt várják a kormánytól, valamint a Vidékfejlesztési Minisztériumtól, védjék meg az érdekeiket. A szaktárca a jövőben is arra törekszik, hogy a hazai vásárlók jó minőségű magyar termékeket vásárolhassanak.

Bővebben >>

Egyre több gazdálkodó igényel területalapú támogatást

Háromezerrel több gazdálkodó adott be egységes területalapú támogatásra kérelmet az idén, mint 2012-ben. Az idén több mint 5 millió hektárra igényeltek a gazdálkodók területalapú támogatást, a június 10-i végső határidőig összesen 180 123 egységes kérelem érkezett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Tavaly 176 890 kérelmet regisztrált a hivatal. Az adatok is igazolják, hogy sikeres a kormány „Földet a gazdáknak” programja. Soha ilyen léptékű program nem volt Magyarország történetében, ekkora mértékű támogatást nem kapott még a magyar agrártársadalom. A Nemzeti Ügyek Kormánya 2010 után számba vette az addigi szocialista kabinetek által elhanyagolt és parlagon hagyott nemzeti tulajdonú birtoktesteket, majd családi gazdaságok használatába bocsátotta, ennek köszönhetően egyre több a megművelt terület. Az állami földek eddigi bérbeadása máris érződik az állattartás fellendülésében, így a szarvasmarha-állomány nyolcezres növekedésében, amiben szerepet játszott a tej árának stabilizálása is. A kormány a kis- és közepes gazdaságok (őstermelők, egyéni mezőgazdasági vállalkozók, családi gazdálkodók és fiatal mezőgazdasági termelők) földhöz juttatását segíti. Országosan már 120 411 hektárra hirdetett meg haszonbérleti pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő. Ez több mint 5 134 pályázati felhívást jelent. Ebből mintegy 31 206 hektárra már több mint 1 764 szerződést meg is kötött az NFA. A 2013. június 3-ai adatok szerint az eddigi összes haszonbérletet nyert pályázó 41 százaléka családi gazdálkodó. A 2012-2013. évben indult haszonbérleti pályáztatás során 468 db szerződést kötöttek őstermelővel, akik a haszonbérbe adott területek több mint 25 százalékát használják.

Bővebben >>

A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben is be kell jelenteni az árvíz okozta károkat!

A kockázatkezelési rendszer keretében nem fogadható el kárbejelentésnek az MVH- hoz benyújtandó vis maior bejelentés.A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében a kárenyhítő juttatás igénybevételének egyik előfeltétele a káresemény határidőben történő bejelentése. A kárbejelentést - mezőgazdasági árvízkár vonatkozásában is- a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján közzétett bejelentőlapon a kárt szenvedett terület fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságához kell benyújtani, legkésőbb a káresemény bekövetkeztét követő tizenötödik napon!

Az MVH felhívja a figyelmet, hogy a kárenyhítési rendszerben részt vevő gazdálkodók - érintettségük esetén - jelentsék be a káresemény bekövetkeztét a megyei kormányhivatalhoz, illetve ezen felül tegyenek vis maior bejelentést is, amennyiben az érintett területeikkel más támogatási intézkedésben is részt vesznek. A két bejelentés nem helyettesíti egymást!

Bővebben >>

Parlament előtt az élelmiszerlánc-biztonságról szóló jelentés

Kormány jóváhagyása után hamarosan a parlament elé kerül az élelmiszerlánc-biztonságról és az élelmiszerlánc felügyeleti díj felhasználásáról szóló jelentés. Az országos főállatorvos elkészítette a 2012. évi élelmiszerlánc-biztonságról szóló jelentést, amely első alkalommal kerül az országgyűlési képviselők elé. A Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által kidolgozott beszámoló az élelmiszerlánc-biztonsági stratégia, a több éves terv és éves ellenőrzési terv végrehajtásáról, a célok teljesüléséről, valamint a felügyeleti díj felhasználásáról tájékoztatja a képviselőket. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény 2012 januárjától bevezette a felügyeleti díjat, amely az élelmiszerellenőrzés költségeit fedezi, a befolyó összeg kizárólag élelmiszerbiztonságra, élelmiszerlánc-felügyelettel kapcsolatos tevékenységekre, fejlesztésekre fordítható. Az élelmiszerlánc-felügyeletet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei gyakorolják, az élelmiszerlánc teljes területét – a talajvédelemtől az állategészségügyön át a vendéglátásig – folyamatosan ellenőrzik és felügyelik a vállalkozások tevékenységét, valamint azok létesítményeit. A hatóságok tavaly közel kétmillió vizsgálatot végeztek. Az Országgyűlés elé kerülő beszámoló tartalmazza az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevételek megosztását és felhasználását is.

Bővebben >>

Az új jogszabály a legnagyobb garancia a magyar föld védelmére

A magyar föld védelmére az új földtörvény a legnagyobb garancia - mondta a vidékfejlesztési miniszter pénteken a Parlamentben, miután az Országgyűlés elfogadta a földforgalmi törvényt.A magyar gazdákból alakult helyi földbizottság hagyhatja jóvá az adás-vételeket, így a helyi közösségnek van egy erős ellenőrző szerepe a helyi földvásárlásokkal kapcsolatban - közölte újságírókkal Fazekas Sándor, hozzátéve: továbbá hatósági engedélyezéshez kötött a földvétel Magyarországon. Vizsgálja a hatóság például, hogy a gazdálkodó helyben lakik-e, valamint földműveléssel foglalkozik-e. Egyben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) első helyi elővásárlási joga van – mondta. "Atombiztos védelmet nyújt a magyar földnek az új földtörvény" - összegzett Fazekas Sándor, aki szerint pénteken az Országgyűlés Európa egyik legerősebb szabályát alkotta meg ezen a területen. Arra az újságírói felvetésre - az ellenzék véleményét idézve -, hogy az Országgyűlés nem működött házszabályszerűen, amikor a törvényről szavaztak, a tárcavezető azt mondta: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) nem jogosult ezzel kapcsolatban állást foglalni. "Az Országgyűlés a rá vonatkozó törvények és rendelkezések szerint dolgozik" - fogalmazott a miniszter. A földtörvénnyel kapcsolatos heves ellenállást firtató kérdésre Fazekas Sándor azt válaszolta: az elmúlt napokban a törvény miatt kilátásba helyezett demonstrációk "hamvába holt" kísérletek voltak. "Úgy látom, a magyar gazdatársadalom nyugodtan, megelégedéssel fogadja a földtörvényt. Tisztában van annak hatásaival, tisztában van azzal, hogy a földpiac első számú szereplője a földműves lesz a jövőben. A helyben lakó földműves lesz jogosult arra, hogy földet vásároljon" - mondta. Hozzátette: a törvény szövegét kell nézni, azt kell elolvasni, bármilyen más dolog inkább a politikai küzdőtér eseménye. Emlékeztetett: az Országgyűlés által elfogadott földforgalmi törvény a családi gazdaságokat erősíti. A helyi földmozgásokat a családi gazdaságok fejlesztésére lehet felhasználni, ugyanis helyben lakó gazdálkodók választják meg azt a földbizottságot, amely dönt a helyi földvásárlásról. A családi gazdaságokat erősíti a 300 hektáros földvásárlási maximum; az 1200 hektáros földbérleti maximum szintén az agrár-középosztályt erősíti. Arra a kérdésre, hogy külföldiek miért nem vásárolhatnak földet, a miniszter leszögezte: a magyar termőföld nemzeti kincs, és a befektetéseknek tág tere van a magyar gazdaság más területein. Hozzátette: meggyőződése, hogy a föld esetében a törvényalkotó helyesen járt el, amikor megvédte a magyar nemzeti tulajdont.

Bővebben >>

Üzleti ajánlatok

FitoHorm üzleti ajánlat – FitoHorm Turbo Kalcium

A FitoHorm TurboKalcium a kalciumot, a magnéziumot és a káliumot a növények számára a legkedvezőbb arányban tartalmazza. A készítmény nitrát tartalma pedig a kationok növénybe való gyorsabb beépülését stimulálja.

A FitohormTurboKalciumösszetétele és a benne levő tápelemek aránya lehetővé teszi a kalcium leghatékonyabb beépülését.

Készítmény használatának hatása:

  • csökkenti, ill. megszünteti a kalciumhiány kialakulását,

  • erősödik a sejtfal szerkezete, ennek köszönhetően ellenállóbbá válnak a növények,

  • javul a gyökérszőrök képződése és a tápanyagfelvétel,

  • növekszik a fotoszintézis aktivitása,

  • lehetővé teszi a tápanyag gyors és hatékony beépülését,

  • alapvetően javítja a termés minőségét.

Hatóanyag tartalom:

13,5% összes N, vízoldható

9% K2O kálium-oxid

15% CaO kalcium-oxid

3% MgO magnézium-oxid

További információért keresse szaktanács­adóinkat!

www.fitohorm.hu

A FitoHorm üzleti ajánlatát a hírlevél melléklete tartalmazza!

Pályázatfigyelő

Sikeres tárgyalások Luxembourgban

Sikerült képviselni a magyar mezőgazdaság és vidékfejlesztés, valamint a magyar gazdák érdekeit az uniós mezőgazdasági miniszterek tanácsülésén, a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról folytatott tárgyalásokon - mondta Czerván György. Emlékeztetett, az unió közös agrárpolitikája (KAP) reformjának fontos állomása volt a mostani tanácskozás, mivel az a 2014-2020 közötti időszak mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásainak szabályozásával foglalkozott. A cél ugyanis az volt, hogy június végéig az Európai Unió három fő intézménye: a parlament, a tanács és a bizottság a KAP tekintetében közös nevezőre jusson. Az elmúlt napokban az unió tagországainak agrárminiszterei ennek megvalósításán dolgoztak - tette hozzá.z államtitkár aláhúzta: a tárgyalással a KAP-reformmal kapcsolatos munka még nem ért véget, de egy jelentős állomáson túljutott a folyamat. Magyarország elégedett azzal, hogy a 2011 első felében, a soros magyar elnökség idején tett javaslatok érvényesültek a mostani kompromisszumos javaslatban. A három fő célkitűzés az élelmiszertermelés és az élelmezésbiztonság növelése, a fenntarthatósági, azaz a környezetvédelmi szempontok érvényesítése, továbbá a vidéki foglalkoztatás és a vidéki életminőség javítása volt.

Bővebben >>

Fazekas Sándor előlegkifizetést javasolt az uniós agrártámogatásokból

Magyarország azt javasolja, hogy az árvízi károk miatt az idei területalapú uniós agrártámogatásokból az Európai Bizottság fontolja meg előleg folyósításának lehetőségét - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, az uniós agrárminiszterek luxembourgi tanácskozásának szünetében. A miniszter elmondta, az ár a mezőgazdaságban is károkat okozott több országban is, ezért arra tett javaslatot, hogy október 15-től az idei területalapú támogatások feléhez hozzájuthassanak a gazdák, ami hektáronként 30-35 ezer forintot jelenthet. A miniszter rámutatott, volt már példa hasonlóra a korábbi években, történt már előlegfolyósítás árvíz- vagy aszálykár miatt. Fazekas Sándor elmondta, több ország is támogatja a javaslatot.
"Remélem, hogy a magyar erőfeszítés eredményes lesz, a gazdák érdekében mindent megteszünk, hogy kedvező helyzetbe kerüljenek" - hangsúlyozta a tárcavezető. A miniszter arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy az agrárminiszterek emellett az uniós agrárpolitikai reformjáról is egyeztetnek. Megfogalmazása szerint napok óta éjszakába nyúló tárgyalások folynak a kérdésben. Fazekas Sándor úgy értékelte, közel lehet a megállapodás a Közös Agrárpolitikai átalakításáról a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács és az Európai Parlament képviselői között.

Bővebben >>

Programajánló

„Kinizsi Napok” – Fábiánsebestyén, 2013. július 26-27.

Kiállítási és verseny felhívás

Tisztelt Gazdálkodó!

A Kinizsi 2000 Zrt. 2013. július 26-27-én rendezi meg a „Kinizsi Napok” nevű fesztivált a fábiánsebestyéni Kinizsi Parkban, amelynek különlegessége lesz, hogy termékeiket az ország-világ előtt megmutassák. A szervezők keresik és kiemelten díjazzák a legnagyobb terményeket, kertészeti termékeket, hívják a gazdálkodókat, hogy legnagyobb mezőgazdasági, kertészeti terményeikkel részt vegyenek a fesztiválon. Különdíjban részesülnek a legkülönlegesebb és a legszebb termékek is, amelyeket kiállításon mutatnak be, valamint az a település is, ahonnan a legtöbb nagy méretű termény kerül bemutatásra. Hozzák el, mutassák be a legnagyobb paprikát, sárgarépát, görögdinnyét, káposztát, gyümölcsöt, virágot!

Bővebb információ: Kovács János 06 30 525 4455  kovacs.janos@kinizsizrt.hu