FRUITVEB HÍRLEVÉL 2013. / 47. naptári hét

Aktuális ágazati hírek

Egységes az agrárkutatás

A hazai agrárkutatás küldetése, hogy új lehetőségeket tárjon fel a magyar gazdálkodók számára, és kedvező természeti adottságainkra építve lendületet kapjon a vidék felemelkedése. A tudásnak olyan munkahelyteremtő és jövedelemtermelő fejlesztések létrejöttét kell előmozdítania, amelyek megóvják természeti erőforrásainkat, egyúttal éberen őrzik, és egyben szolgálják a közjó és a jövő generációk érdekét . mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Tudomány Ünnepe 2013 című rendezvényen.

Fazekas Sándor beszédében kiemelte, az állam kész vezető szerepet vállalni a K+F intézményrendszer újjászervezésében, megújításában, mivel az agrárkutatás stratégiai terület - a vidék és az ország jövője szempontjából egyaránt. A Vidékfejlesztési Minisztérium júliusban feladatul kapta a Kormánytól a kutatóintézeti háttér egységes irányítású rendszerbe történő integrálását, a korábban átadott kutatóintézeteinek visszavételét, az agrár-felsőoktatással való egyeztetések lefolytatását. Folyamatos a munka, halad előre a nagyléptékű átalakítás.

Ennek köszönhetően 2014. január 1-jével egy új korszak nyílik a vidékfejlesztési tárca K+F tevékenységében: megkezdődik a stabil intézményi alapokon nyugvó, hosszútávra előretekintő kutatómunka ideje. A vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta, biztosítják azokat a tárgyi, pénzügyi és személyi feltételeket, amelyek növelik a K+F tevékenység hatékonyságát, eredményességét.

A bátor tervek megvalósításában számítunk a kutatókra, a vállalkozókra. Tárcánk idei központi rendezvénye a kutatói-vállalkozói kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt azáltal, hogy olyan példákat sorakoztat fel a tudomány eredményeiből, amelyek a gyakorlat világában bizonyítják az agárkutatás értékteremtő erejét. A tudás akkor válik igazán hatékonnyá, amikor az ismeretek alkotó ereje tettekben is megmutatkozik az elmélet mellett. Bízom benne, hogy az előadások, a pozitív visszajelzések új lendületet adnak a kutatóintézetek munkájának . zárta köszöntőjét Fazekas Sándor.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Bővebben >>

 

A cseresznyefa a legnépszerűbb

Évről-évre jelentős problémát okoz a növényhamisítás. A tevékenység a vásárlókat, az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézetet, valamint az intézmény fajtáit értékesítő faiskolákat egyaránt károsítja. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a vásárló nem azt kapja, amit kifizetett.

A megoldást az jelenti, ha a fogyasztók megbízható faiskolából szerzik be növényeiket, vagy közvetlenül az intézetből, ahol kizárólag nagy szakértelemmel gondozott fákat értékesítenek. Sikerüket bizonyítja, hogy idén is hamar elfogyott az összes őszre kitermelt növény.

Rendszeresen előfordul, hogy bizonyos forgalmazók értéktelen, középszerű anyagot árulnak az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet kiváló saját nemesítésű gyümölcsfajtái, és precíz munkával előállított, gondosan fenntartott vírusmentes növényanyagai helyett. Az intézmény munkatársai azon dolgoznak, hogy hazai tájak ősi anyagaiból a legmodernebb nemesítési módszerekkel ízletes gyümölcsű magyar fajtákat hozzanak létre.

.Tekintve, hogy a kutatóintézetnek saját faiskolája van, az itt előállított gyümölcsoltvány és rózsatő nem egyszerűen csak kereskedelmi tétel, hiszen több mint fél évszázados szakmai háttérrel rendelkezünk. Génbankunkban értékes tájfajták vannak, amelyeket munkatársaink évtizedeken át gyűjtöttek össze Magyarország legtávolibb tájairól. A kutatók ezeket a ma ismét divatos gyümölcsöket felhasználva nemesítik a modern fajtákat, de odafigyelnek a szaporítás lépéseire is. Ha valaki jó termésű, egészséges, erőteljes, fajtaazonos magyar gyümölcsfát szeretne vásárolni, mindenképpen megbízható faiskolát válasszon. . mondta Kasztovszky Zoltán ügyvezető igazgató.

Nem véletlen, hogy a kutatóintézet fajtáival élnek leggyakrabban vissza, hiszen gyakorlatilag ez a hazai gyümölcs- és dísznövény-nemesítés legnagyobb központja. Génbankként számos régi magyar fajtát is őriznek, amelyek csak itt találhatók meg az országban. A vásárlói visszajelzések elemzése alapján ezekre is egyre nagyobb a kereslet.

.Divatirányzatok mindig vannak, de az utóbbi öt év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a cseresznyefát viszik a leginkább, és a dióoltványokból fogyunk ki a leghamarabb, ahogyan történt idén is. Az alma, körte, szilva iránt mérsékeltebb a kereslet.- tette hozzá faiskolával kapcsolatos év végi összegzéséhez a szakember.

Az Állami Gyümölcskutató faiskolája 13 hektáros, ebből 10 hektár a gyümölcsfaiskola. Mintegy 200 fajtát árusítanak, ez idén 100 ezer oltványt jelentett.

Forrás: elelmiszer.hu

 

Békés megyei zöldség-gyümölcs razzia

A NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) szakemberei több hetes előkészítő munka után egy Békés megyei nagykereskedőnél tartottak ellenőrzést, melynek eredményeképpen 27 tonna terméket vizsgáltak át. Az áru több mint 60 %-a eredet megjelölés nélküli volt, így a 18 tonna árut . melynek bruttó értéke több mint 1,5 millió forint - a hatóság zárolta és elrendelte a tételek megsemmisítését.

A forgalmazó az árukészletből 7 967 kg zöldségről és gyümölcsről (Golden alma, Idared alma, sárgarépa, kígyóuborka) rendelkezett az áru eredetét igazoló dokumentummal, mely tételek megfelelően fel voltak címkézve. A hatóság munkatársai ezen felül 1935 kg burgonya esetében az eredetet igazoló dokumentum bemutatásáig forgalmi korlátozást rendeltek el. 

További 17 724 kg árukészlet jelöletlen volt, ezért ezen áruk forgalmazását a hivatal megtiltotta, a tételek később megsemmisítésre kerülnek. A zárolt és megsemmisítésre szánt áru bruttó értéke 1 524 526 Ft. A zárolt áruk tartalmaznak fejeskáposzta; sárgarépa; étkezési paprika (hegyes erős és sárga); paradicsom és alma (Jonagold, Golden, Starking, Idared) tételeket.

Az ellenőrzésről videó- és képfelvételek készült, melyek letölthetőek a NÉBIH honlapjáról, és . a hivatal forrásként történő megjelölése mellett . szabadon felhasználhatóak.

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatóság

Bővebben >>

 

A gyümölcs, ami meghosszabbítja az életet

Véd az elhízás, a szívproblémák és a cukorbetegség ellen. Ez az áfonya.

Napi egy tányér áfonya segít a metabolikus szindróma megelőzésében, így akár évekkel meghosszabbíthatja az életet . írta a Házipatika. A metabolikus szindróma kifejezés a cukorbetegség, a magas vérnyomás és az elhízás hármasára utal, amelyek önmagukban is súlyosan károsíthatják a vérereket, egyidejű fennállásuk pedig életveszélyes.

A bogyós gyümölcsök viszont természetes összetevőiknek hála, csökkentik az érfal sérülékenységét, illetve kiküszöbölik a glükúz-intoleranciát, azaz a vérben felhalmozódó cukormennyiséget, ami diabéteszhez vezethet.

Arról, hogy az áfonyaevés minként adhat éveket egy ember életéhez, a Házipatika oldalán olvashat részletesebben.

Interfel-konferencia a zöldségek és gyümölcsök ízvilágáról

A friss zöldségek és gyümölcsök kereskedelmében a minőségi kérdések . és ezen belül elsősorban az íz . egyértelműen megkerülhetetlenek a fogyasztás növelésében, ezen keresztül pedig a társadalom egészségi állapotának javításában. A termelők és a kereskedelem számára elengedhetetlen a vásárlói aktivitás növelése, ehhez azonban elengedhetetlen a fogyasztói bizalom erősítése, aminek legfontosabb eszköze a minőség javítása és garantálása, első helyen a termékek ízének kérdéskörével.

A francia zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet (Interfel) szervezésében az idén is megrendezésre került a zöldség-gyümölcs szakmai konferenciai gyümölcsök ízvilágában rejlő kihívást véve górcső alá. A konferencia megnyitóját Angélique Delahaye, a francia zöldségtermelők országos szakszervezetének korábbi, valamint az Aprifel jelenlegi elnöke és Saida Barnat tartotta. Mindketten hangsúlyozták, hogy a tavalyi hasonló, a zöldség-gyümölcs kereskedelem és fogyasztás egészségügyi vonzatait vizsgáló esemény után egy, a fogyasztók szempontjából legalább annyira fontos kérdés került napirendre. Jean Thiault (a FARRE - Forum de l.agriculture raisonnée respectueuse de l.environnement - volt elnöke) sok évtizedes tapasztalatai alapján azt hangsúlyozta, a minőséggel, ízvilággal kapcsolatos kérdéskör lényege abban rejlik, miként választják meg az érintettek a betakarítás időpontját és ilyen körülmények között kezelik ezt követően a termést, egészen a végfogyasztók számára történő értékesítésig.

Bővebben >>

 

Üzleti ajánlatok

Az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Nonprofit Közhasznú Kft. a jelenleg rendelkezésére álló szabad oltványkészletet szeretné meghirdetni termesztők körében, aminek kínálati listája a hírlevél mellékletében található!

 

Spóroljon a közüzemi számláin a FruitVeB-bel!

A FruitVeB Szakmaközi Szervezet és a Get Energy Magyarország Kft. együttműködésével megnyílt a lehetőség, hogy tagjaink jelentős összegeket takarítsanak meg közüzemi számláikból. Ez a már befizetett és a majdani számláikra egyaránt vonatkozik!

Amennyiben a FruitVeB-en keresztül rendelik meg a hírlevél mellékletében részletezett szolgáltatásokat, úgy nemcsak kedvezményesen jutnak e kivételes lehetőséghez, hanem a szervezetünk működéséhez is fontos bevételi forrásokat biztosítanak.

A 2014-es évre vonatkozó villamos energia kereskedelmi szerződésük megkötése előtt érdemes kipróbálni ezt a lehetőséget, mivel ezzel jelentős költségcsökkenés is realizálható!

Ezen az üzleten az energiaszolgáltatókon kívül mindenki csak nyerhet!

Kérjük, olvassa el a mellékelt tájékoztatót és keressen minket bizalommal!

Programajánló

Zöldség és Gyümölcstermelők termesztéstechnológiai továbbképzése

A TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft. 2013. december 9-10. között zöldség-és gyümölcstermelők részére a kiemelt termőtájakhoz igazodva két különböző helyszínen (gyümölcstermelőknek Hajdúszoboszlón, zöldségtermelőknek Kiskunmajsán) termesztéstechnológia továbbképzést szervez, amelyre tisztelettel meghívjuk.

.         A továbbképzés kiemelt zöldség- és gyümölcstermesztési témakörei között a tápanyag-utánpótlás, az öntözés elméleti és gyakorlati kérdései, a zöldségek talajnélküli termesztési technológiája, az állókultúrák termesztésével kapcsolatos növényvédelmi kérdések, valamint a korszerű postharvest technológiák adaptálásának lehetőségei szerepelnek.

.         A rendezvények előadásaiban a témák felkészült szakértői, témaspecialistái valamint vezető kertészeti szaktanácsadók működnek közre.

.         A konferenciák egész napos programot nyújtanak az érdeklődőknek, nem csak az előadásokon, de helyszíni gyakorlati bemutatókon (referenciakert látogatás) is lehetőség nyílik szakmai információk átadására, szakemberekkel történő konzultációkra.

Az "zöldséges" valamint a "gyümölcsös" továbbképzési meghívót a hírlevél melléklete tartalmazza.

Jelentkezési határidő: 2013. december 3.!

Fruit Logistica Németországi Szakmai Tanulmányút

A FruitVeB szakmai tanulmányutat szervez a németországi .Fruit Logistica. Nemzetközi Zöldség-Gyümölcs Szakkiállítás megtekintésére, amelyre tisztelettel meghívjuk.

A Fruit Logistica a világ egyik legjelentősebb zöldség-gyümölcs kereskedelmi és marketing szakkiállítása, amelyet hagyományosan minden év februárjában rendeznek meg Berlinben. Ezen a rendezvényen évente 80-85 országból 2400-2500 kiállító . döntő része kereskedelmi cég . képviselteti magát. FruitVeB által tervezett szakmai tanulmányút alkalmával a résztvevők a Fruit Logistica kiállításon betekintést kaphatnak a nemzetközi zöldség-gyümölcskereskedelem és marketing aktuális kérdéseibe, naprakész piaci információkról értesülhetnek, valamint nemzetközi, kiemelten német partnerkapcsolatokat alakíthatnak ki.

A FruitVeB a szakmai tanulmányút részvételi díjából rendezett jogú tagjai számára jelentős kedvezményt biztosít!

A hírlevél mellékletében található a szakmai tanulmányút meghívója, mely a rendezett jogú tagok részére kidolgozott kedvezményes ajánlatot is tartalmazza.

Amennyiben a szakmai tanulmányúttal kapcsolatban kérdése van, kérjük keressen minket a 06-70-426-1797-es telefonszámon.

Német nagybani piaci zöldség-gyümölcs árakat keresse a mellékletben