FRUITVEB 2013. / 25. naptári hét

Aktuális ágazati hírek

Heteken belül elkészül az új zöldség-gyümölcs ágazati stratégia

Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a kormány elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár kedden, Kecskeméten. Czerván György a ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. 70 éves jubileumi rendezvényén elmondta: a kormány mindenképpen szeretné lekötni a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklus utolsó, ez év végéig elérhető forrásait. Örvendetesnek nevezte, hogy a következőkben várhatóan nem csökkennek Magyarországon az érzékeny, munkaigényes agrárágazatokra fordítható EU támogatások. A zöldségtermesztés és zöldségkutatás 2014-2020 közötti lehetőségeiről elmondta, az új uniós fejlesztési ciklusban kiemelt támogatásra számíthat a mezőgazdaságon belül a zöldség-gyümölcs ágazat egésze, az öntözés, az élelmiszeripari feldolgozó kapacitások bővítése, valamint az állattartás. Jelezte: a versenyképesség támogatása érdekében várhatóan augusztus elején kertészeti gépek vásárlására és technológiák fejlesztésére írnak ki legalább 24 milliárd forint keretösszegű pályázatot.

Bővebben >>

FruitVeB nemzetközi meggypiaci körkép

Európa főbb meggytermelő országaiban a 2013. évi meggytermés összességében többnek ígérkezik a tavalyinál. A lengyel, magyar, német, belga, cseh, szerb, dán és török szakértőkkel történt egyeztetés alapján kiegyenlített piac várható az idei évben, kiegyenlített alapanyag-ellátással. A 2008-ban és 2009-ben jellemző rekord mennyiségtől messze van az európai termés. A tavalyi szűkösebb árukészlet miatt a feldolgozóipar árufelvevő képessége kiválónak mondható. A termelők és a kereskedők számára elfogadható szezon van kilátásban, amely semmiképp sem ítélhető extrémnek, mint korábban. Mindenesetre a regionális árueloszlás rendkívül változó képet mutat. A kedvezőbb időjárási körülmények miatt csak Lengyelország és Szerbia tudhat gazdag termést magáénak. Közép-Európa a hideg és csapadékos időjárás következtében inkább gyenge átlagos terméssel számol, ez érvényes Magyarországra is, ahol a 2012. évi jelentős terméskiesés után idén jobban szállítóképes, de korántsem lesz rekordtermés az országban. Jelentősebb panasz csak Törökországból érkezett, ahol fagy miatt 40-50%-kal alacsonyabb termést várnak az átlagoshoz viszonyítva.

A FruitVeB nemzetközi meggypiaci körképét a hírlevél melléklete tartalmazza!

Hétfőig lehet bejelenteni az árvíz okozta mezőgazdasági károkat

A FruitVeB felhívja a júniusi dunai árvíz során kárt szenvedett gazdálkodók figyelmét, hogy 2013. június 24-ig kell bejelenteni a mezőgazdasági károkat. A káreseményeket (az árvíz által okozott közvetlen elöntési károkat, és annak közvetett hatásait, így a belvízkárokat, a védekezés miatt bekövetkezett taposási károkat, valamint a menekülő vadak által okozott károkat) a NÉBIH honlapjáról letölthető „Árvíz 2013 – adatszolgáltató lap” kitöltésével, kizárólag személyesen, a falugazdászoknál lehet bejelenteni. Fontos szem előtt tartani, hogy a 2013. évi dunai árvíz kárfelmérése során tett bejelentés nem helyettesíti az agrár-kockázatkezelési rendszerben előírt kárbejelentést. A kárbejelentésről további információk a NÉBIH honlapján érhetők el:  http://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/06_14_mezgazd_karok.html

Bővebben >>

Egy hektáros üvegház „zöldségfejlesztésre”

Az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. (ZKI Zrt.) az Új Széchenyi Terv keretében, 351 millió Ft-os pályázati támogatás segítségével korszerű üvegházat hozott létre paprika, zöldborsó, zöldbab, görögdinnye, uborka, paradicsom és hagyma fajok nemesítésére. A versenyképes zöldségfajták fejlesztésére alkalmas növényházat a ZKI Zrt. alapításának 70 éves jubileumi ünnepsége alkalmával adta át. A megnövekedett kutatási felület új munkahelyeket is teremt Kecskemét térségében. A Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. a GOP-1.3.1-11/A-2011-0155 azonosítószámú, „A magbazárt innováció: új magyar piacképes zöldségfajták nemesítése és a nemesítés hatékonyságát fokozó üvegház építése” elnevezésű projekt keretében hét zöldségfajban (paprika, zöldborsó, zöldbab, görögdinnye, uborka, paradicsom és hagyma) összesen kilenc új zöldségfajta előállítását és fajtalistára vételét kezdeményezte. A projekt során, a zöldségek hatékony termesztéséhez egy korszerű üvegház beruházás is megvalósult. A fejlesztés összköltsége 894.111.451 forint, ebből 480.659.451 Ft-ot fordítottak az 1 hektáros üvegház létrehozására. A ZKI. Zrt. szakemberei GMO-mentesen, a hagyományos nemesítési módszerek hatékonyabbá tételével, a fajta előállítási folyamat gyorsításával kívánnak minél magasabb színvonalú növényeket termeszteni. A társaság célja egy olyan piaci alapú termékfejlesztés folytatása, melynek eredményeként biztosítható, hogy a külföldi tulajdonú versenytársak mellett is érdemi piaci részesedést tudjanak elérni. A projekt során az intézet felépített egy korszerű üvegházat, amely lehetővé teszi a nemesítő munka gyorsítását és hatékonyságát és a versenyképes magyar zöldségfajták nemesítését. A ZKI Zrt. alapításának 70 éves jubileumi ünnepségén átadott létesítménye jelenleg hazánk legnagyobb nemesítési igényekhez igazodó korszerű növényháza. „Hazánk gazdasági növekedéséhez és fejlődéséhez elengedhetetlen a magas színvonalú kutatómunka. Büszkék vagyunk rá, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaság szép eredményeket ér el a kutatás-fejlesztés területén. Az állami tulajdonban lévő vállalatok beruházásaikkal nagymértékben növelhetik versenyképességüket és hozzájárulhatnak az állami vagyon gyarapodásához.” – mondta Márton Péter, az MNV Zrt. vezérigazgatója.

Bővebben >>

Területalapú támogatások - 3200-an számíthatnak szankciókra

Az ár- és belvizek miatt kezdeményezi a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az Európai Bizottságnál, hogy Magyarország az idén is előrehozva, már október közepétől megkezdhesse az egységes uniós területalapú támogatások (SAPS) kifizetését a december elsejei normál időpont helyett. A június 10-i végső határidőig 180 123 gazdálkodó 5,226 millió hektárra igényelt támogatást úgynevezett egységes kérelmeiben. Közülük 3200-an számíthatnak csökkentett összegre, mert kérelmeiket késve nyújtották be. Az idén az ár- és belvizek miatt válik szükségessé, hogy a gazdálkodók a normál kifizetési menetrendnél hamarabb juthassanak hozzá a támogatásokhoz – közölte az agrarszektor.hu-val Palkovics Péter, a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke. Ezért a VM kezdeményezi Brüsszelben, hogy Magyarország a területalapú pénzek kiutalását korábban kezdhesse meg. Az uniós szabályozás lehetőséget nyújt arra, hogy a tagországok rendkívüli helyzetekben kérhessék a SAPS támogatás előrehozott kifizetését az Európai Bizottságtól. A területalapú éves forrásokat normál módon december 1. és június 30. között utalhatják ki, de előrehozott kifizetésnél a pénzek 50 százalékát már október közepétől folyósíthatják. Tavaly a VM a korábbi kifizetést az aszálykárok miatt kezdeményezte. Az MVH a múlt évi támogatások 50 százalékát október 16-tól, másik felét idén január 9-től utalta ki. Az EU-s előírások szerint a gazdálkodók az ez évi SAPS összegeket – úgynevezett egységes kérelmeikben - május 15-ig igényelhették a támogatások csökkentése nélkül. A végső benyújtási határidő június 10-én éjfélkor járt le, de a május közepe után beadott új igényléseknél a támogatások munkanaponként egy százalékkal csökkennek. Palkovics Péter tájékoztatása szerint május 15-ig 176 890 termelő nyújtott be kérelmet, június 10-ig pedig összesen 180 123. Így körülbelül 3200-an számíthatnak támogatás levonásra a késedelmes igénylések miatt. A gazdálkodók egységes kérelmeikben összesen 5,226 millió hektárra igényeltek támogatást, de a teljes terület az MVH ellenőrzései nyomán minden bizonnyal az idén is csökken. A hivatal tavaly végeredményben mintegy 5 millió hektárra fizetett területalapú pénzeket. Mivel a támogatások alapjául szolgáló, úgynevezett SAPS bázisterületet Magyarország esetében 4,829 millió hektárban állapították meg, az egy hektárra jutó tényleges összeg meghatározásához várhatóan az idén is arányos visszaosztást kell alkalmazni. Tavaly a visszaosztási ráta 98 százalékos volt, vagyis egy-egy termelő a maximálisan fizethető elméleti összegnél 2 százalékkal kevesebb támogatáshoz jutott a bázisnál nagyobb országos területigénylés miatt.

Bővebben >>

Nielsen: továbbra is piacvezető a Tesco az élelmiszer-kiskereskedelemben

Újra a Teso áll a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kiskereskedelmi láncok toplistájának élén, 2012-ben elért 709 milliárd forintos forgalmával. Utána, ahogyan évek óta, magyar tulajdonban lévő két lánc következik; a CBA 578,5, a Coop pedig 530 milliárd forint bevételt ért el tavaly. Többek között ezt tartalmazza a toplista, amit a vállalatok saját közlése, illetve becslés alapján állított össze a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat. Szintén hagyományosan a negyedik helyet foglalja el a Spar, ezúttal 421,2 milliárd, az ötödiket pedig a Reál 370 milliárd forint éves forgalommal. Ha a listán szereplő, egész évben működött láncok sorrendje a tavalyihoz képest nem is változott, azért némileg átrendeződött a piac – mutat rá Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen ügyvezető igazgatója. – Hiszen mind a hipermarketek, mind a szupermarketek és diszkontok mezőnyéből eltűnt egy-egy lánc. Már nem szerepel a rangsorban a Cora, amelynek korábbi hét egységét megvette az Auchan, és ezzel áruházainak számát tizenkettőről tizenkilencre növelte. A Match és a Profi üzleteinek zöme pedig fokozatosan került a CBA vagy a Coop tulajdonába. Mindezek következtében tizenegyre csökkent az élelmiszert, háztartási vegyiárut, valamint kozmetikumot árusító nagy üzletláncok száma, és ezáltal erősödött a koncentráció. Felhívja a figyelmet a Nielsen igazgatója arra, hogy amíg a toplista első öt helyezettje többféle üzlettípust működtet, addig az utánuk következők csak egy-egy csatornában érdekeltek. Az élboly ötösfogata mögött a sorrend: Lidl, Auchan, Penny Market, Aldi, Drogerie Markt és Rossmann. Év közben a Match és a Profi hálózata tulajdonost is, nevet is változtatott. Magyarországon tavaly a napi fogyasztási cikkek fogyasztói árának átlagos emelkedését meghaladó mértékben nőtt a Lidl, Aldi, Auchan, Penny Market és Spar bevétele, az előző évhez viszonyítva.

Bővebben >>

FruitVeB online felmérés a sárgarépa fogyasztásról

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet felmérést készít a magyar lakosság sárgarépa-fogyasztási szokásairól, Kérjük, segítse a felmérés sikerét a honlapon található kérdőív kitöltésével:www.kerdoivem.hu/kerdoiv/628455120/

Segítő közreműködését előre is köszöni a FruitVeB Csapata!

Üzleti ajánlatok

26/28-as cseresznye 15q / nap tételben eladó

A FruitVeB egyik cseresznyetermelő tagja értékesítés céljából a kereskedő és feldolgozó cégek szíves figyelmébe ajánlja ÉRDI ültetvényében szedett 26/28-as méretű, első osztályú Katalin, Kruploplodnaja, Linda fajtájú cseresznyéjét. Napi kapacitás 15 q, M10-es rekeszekben. Amennyiben az ajánlat felkeltette érdeklődését, az értékesítés részleteivel kapcsolatban hívja a 06-70-3625761-es telefonszámot.

Programajánló

TÉSZ-ÉSZ / FruitVeB Meggy Szakmai Tanácskozás és Bemutató – 2013. június 28.

TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft. a FruitVeB-bel, aPARMEN Konzervipari Zrt.-vel és az Észak-Alföldi TÉSZ-szel közösen ameggy művelésmódja, betakarítása, feldolgozása, áruvá készítése témában szakmai konferenciát és gyakorlati bemutatót szervez, melyre tisztelettel meghívjuk.

Helyszín: Nyírmeggyes és Mátészalka

Időpont: 2013. június 28. (péntek)

Jelentkezési határidő: 2013. június 26. (szerda)