FRUITVEB 2013. / 21. naptári hét
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 26. vasárnap, 17:21
Aktuális ágazati hírek |
Eddig közel 64 ezer hektárt hirdettek meg földhaszonbérletreEddig közel 64 ezer hektár állami föld haszonbérleti pályázatát hirdette meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, Nyíregyházán. Budai Gyula elmondta: ezzel megindult a földbirtokszerkezet átalakítása, és szeretnék elérni, hogy a határrészek 80 százaléka kis- és közepes méretű, míg 20 százaléka nagybirtok legyen. Jelenleg a földek 50-51 százalékán a kis- és közepes méretű vállalkozások gazdálkodnak, míg a többi nagybirtokként funkcionál. Budai Gyula szerint a birtokszerkezet átalakítása az erős kis- és közepes családi agrárvállalkozások létrehozását szolgálja. Az államtitkár tájékoztatása szerint az eddig meghirdetett földterület az ország minden megyéjét érinti. Megerősítette, hogy 2017. március 31-ig mintegy 200 ezer hektár állami föld kerül új bérlőhöz. A területekre 20 kilométeres körzetben lakók, állattartók és állattartást vállalók pályázhatnak majd. A földhasznosítási pályázatok későbbi, második körében az úgynevezett osztatlan területeket, illetve a gyümölcsösöket hirdetik meg. Budai Gyula a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy az állami földek eddigi bérbeadása máris érződik az állattartás fellendülésében. Példaként a szarvasmarha-állomány nyolcezres növekedését említette, megjegyezve, hogy ebben szerepet játszott a tej árának "stabillá tétele" is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a földhasznosítási pályázat mostani, első körében több mint 1420 hektár földet hirdettek meg, amelynek értéke meghaladta a 20 ezer aranykoronát – közölte az államtitkár. Jelenleg összesen 26 nyírségi települést érint az állami földek bérbeadási lehetősége. Közte a korábban a helyiek által sokat vitatott újfehértói, botpaládi, sonkádi, csaholci és vámosoroszi földeket is, amelyeket eddig egy magyar, illetve olasz nagybirtokos cég és vállalkozó bérelt. Simon Miklós, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, Nyírbogát polgármestere elmondta: a meghirdetett 1420 hektár szabolcsi föld 80-90 családi gazdaság megélhetését biztosítja majd. Hozzáfűzte: a földek kétharmada a választókerületét érinti, amely Nyírbátor körzetétől Nagykállón át, Újfehértóig tart, s ott 50 család jut a földbérlettel biztos megélhetéshez, továbbá munkát adhatnak 100 alkalmazottnak is. Az NFA meghirdetett haszonbérleti pályázati ide kattintva megtekinthetők! |
Elkészült az ökogazdálkodás akcióterv tervezeteTervezetben már elkészült a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) ökogazdálkodási akcióterve, amelyet várhatóan június elején társadalmi vitára bocsátanak – mondta az MTI-nek a VM parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Magyarországon jelenleg mintegy 124 ezer hektáron folyik ökológiai gazdálkodás. A terület 80 százalékát már átminősítették ökológiai gazdálkodásra alkalmas területté, a fennmaradó hányad átminősítése folyamatban van. A minisztérium tervei szerint néhány év múlva az ökológiai gazdálkodásra alkalmas terület Magyarországon elérheti a 300 ezer hektárt. Tóth Katalin kiemelte, a magyar minősítő szervezetek tevékenységének elismerése is, hogy a magyar biotermékeket jól el lehet adni külföldön, főként Nyugat-Európában, ahol csak a jó minőségű bioáru értékesíthető. A biotermékek nagy része exportra kerül, azon a gyakorlaton azonban mindenképpen változtatni kell, hogy ennek 80-85 százaléka alapanyagként kerül külföldre – hangsúlyozta. A feldolgozottsági fokot kell növelni ezen a területen annak érdekében, hogy a hozzáadott értékkel teremtett haszon minél nagyobb hányadban Magyarországon maradhasson. A vidékfejlesztési tárca a most elkészült ökogazdálkodási akcióterv tervezetének társadalmi vitája során nemcsak a gazdálkodók, a szakmai és civil szervezetek, valamint a fogyasztók véleményét szeretné kikérni, hanem ösztönzést is kíván adni az ökogazdálkodás eddiginél szélesebb körű elterjesztésének és a biotermékek fogyasztásának. |
Magasabb az uborka áraA világ uborkatermelése nőtt az elmúlt évtizedben, és elérte a 65 millió tonnát. Ázsiában a termelés az ezredforduló óta közel a kétszeresére emelkedett. Az EU-ban átlagosan 2,8 millió tonna uborka terem évente, ez a mennyiség a globális termelés 4,3 százalékát teszi ki. Az Európai Unió vezető hajtatott uborkatermelői Spanyolország (700–750 ezer tonna) és Hollandia (410–430 ezer tonna). A spanyolországi uborka ősztől tavaszig, a hollandiai tavasztól őszig meghatározóak az unió kínálatában. Spanyolország uborkaexportja 2,6 százalékkal 86,5 ezer tonnára csökkent 2013 januárjában az egy évvel ezelőttihez képest. Franciaországban az uborkafelület 3 százalékkal 549 hektárra, a termés várhatóan 5 százalékkal 119 ezer tonnára csökken 2013-ban. Magyarországon az uborka termése az 1990-es években 100 ezer tonna körül alakult évente, ezt követően folyamatosan csökkent, 2012-ben már csak 36 ezer tonna uborka termett. Az összes termés közel kétharmada hajtatott uborka, a többit az ipar dolgozza fel. A friss fogyasztásra kerülő melegigényes uborka előállítása szinte teljes egészében termesztő berendezésekben történik. A hajtatott uborka termőfelülete évek óta csökken, 2012-ben 100 hektár volt, ami összefüggött a 2011. évi E. coli válsággal is. |
A vártnál kevesebb lesz a gyümölcs az idénA hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint. A kutatóintézet szakemberei a gyümölcsfák virágzásakor kiváló szezont jósoltak. A hirtelen meleg azonban egyszerre nyitotta meg a rügyeket, így a méhek nem tudtak kellően eredményes munkát végezni. Nehezítette a helyzetet, hogy jóval kevesebb méh jutott a virágokra, a többségük ugyanis sokáig a kaptárban maradt, így nem tudott kialakulni megfelelő rajmennyiség. A megszokott sorrend helyett minden fafajta szinte egyszerre borult virágba. Ez az összecsúszás megzavarta a természet rendjét, a méheknek pedig nem sikerült minden virágot beporozniuk – idézi a közlemény Szügyi Sándort, a kutatóintézet munkatársát. A szakember szerint azonban átlagos gyümölcsmennyiségre így is számítani lehet. |
Az év meggypálinkája és a Márton és lányai párlatok fogytak legjobban a Budapesti PálinkafesztiválonKözel húszezer látogatót vonzott a belvárosba költözött Budapesti Pálinkafesztivál. A pünkösdi hétvége során az év meggypálinkája fogyott a legjobban, a legnépszerűbb program pedig a Rézangyal blendelő kurzusa volt, ahol az érdeklődők saját kezűleg és ízlés szerint házasíthattak pálinkát. A legtöbben Péterfy Bori koncertjére buliztak az Erzsébet téren. „Élet költözött a belváros szívébe, az Erzsébet tér parkjába. Örömmel fogadtuk, hogy a pünkösdi szünet ellenére nemcsak a fővárosból, de Budapest környékéről is ellátogattak a rendezvényre ” – mondta Maros Róbert, a Pálinkafesztivál tulajdonosa. A közel húszezer érdeklődő az év meggypálinkáját kedvelte leginkább, amelynek 1500 díszes palackjából közel ezer már a helyszínen elfogyott. A többit a fesztivál után a PálinkaShop-ban lehet megvásárolni. A pálinkaházak közül a Márton és lányai volt a legnépszerűbb: a többszörös Destillata és Hundest verseny-t nyert pálinkaház bonyolította a legnagyobb forgalmat a négy nap alatt. |
Üzleti ajánlatok |
A tűzelhalás kezelése, a fertőzés megállítása az ERWIPHAGE-GAL!Az alma, körte és birstermesztőknek, a tűzelhalás szó hallatán biztosan a megbarnult levelek, a csonkolás és a terméskiesés jut az eszükbe. Különösen aktuális ez most, amikor az ország több területén a meleg, csapadékos, sokszor jégesővel tarkított időjárás alakult ki. Ez az együttállás eredményezte, hogy sajnos egyre több területen megjelennek a tűzelhalás tünetei:
Ezek a jelek külön - külön is arra utalnak, hogy azonnal meg kell kezdeni a védekezést, azaz meg kell menteni az idei és a jövő évi termést is. Hagyományos módszerként a csonkolást javasolják, amivel az elkövetkező évek termését is le kell, hogy vágjuk. Ne csonkoljon! Mentse meg gyümölcsösét és a termését Erwiphage-gal! Mi az Erwiphage? Ez a szer a fertőzést okozó baktérium az Erwinia amylovora természetes ellenségét, a baktériumot fertőző vírusokat tartalmaz. Ezek a vírusok – más néven fágok – speciálisan csak a fertőzést okozó baktériumtörzseket pusztítják el, más növényi részekre nem károsak. Ezért a szer gyártója az ENVIROINVEST javasolja, hogy:
Az Erwiphage 2013-ban 120 napos ideiglenes engedéllyel került forgalomba március 15-től július 15-ig Értékesítés / Kapcsolat: Hódi Attila: +36-20/2525-102Kovács László: +36-30/9598-119 www.tuzelhalas.hu; info@tuzelhalas.hu ENVIROINVEST Zrt. tűzelhalással kapcsolatos tájékoztató anyagát az e-mail melléklete tartalmazza! |
INOPOWER jégvédelmi ágyúKét évtizedes, fejlesztő munka eredményeként alakítottuk ki jégvédelmi ágyúnkat. Ez a jégágyú – elődeihez képest – a technológia sokkal magasabb fokán áll:
A védett terület 500-600 m sugarú kör, azaz 70-80 ha. Üzemeltetése egyszerű, kézzel vagy telefonhívással is indítható, üzemeltetési költsége alacsony. Szállítási határidő: 1-3 hét. Az „Inopower” jégágyú forgalmazása 2003 őszén kezdődött. Európában jelenleg mintegy 180, Magyarországon 15 jégágyú üzemel. Kapcsolattartó: Dr. Apáti Ferenc / tel.: +36/70-3890-556 / apatifefe@freemail.hu Az INOPOWER jégvédelmi ágyú bemutatkozó anyagát a hírlevél melléklete tartalmazza! |
Programajánló |
Szamóca fajtakóstoló a Venyim Gyümölcse Kertészetben!Időpont: 2013. 05. 28. 10 óra Helyszín: Nagyvenyim, Tófenék 036/11. hrsz. (46°57'15.25"É 18°50'28.91"K) A bemutatón 27 szamócafajta és 5 termesztésmód tanulmányozható. A hagyományos síkművelés mellett fekete fóliával takart bakhátas, illetve agroszövettel borított magas bakhátas technológia, valamint hidrokultúrás termesztés kókuszrosttal töltött zsákban és tőzeggel töltött műanyag rekeszben. A bemutatót Csizmadia György, a Venyim Gyümölcse Kertészet vezetője tartja. Kaponyás Ilona szaktanácsadó (Tész-Ész Kft.) a tápanyagutánpótás elveiről és gyakorlatáról beszél, Polyák Ferenc (Irrivep Kft.) a tápoldatozás technikai hátterét világítja meg. Boróczky Gergely (Pro Horto Kft.) a kókuszrostos termesztés elvárásai és gyakorlata témakörét járja körül. Palesits Zsolt a szamócafajtákról és beszerzési lehetőségekről beszél, Dömötör István (Altoterra) a műtrágyahasználatról, kereskedelemről és logisztikáról ad tájékoztatást. A megtekinthető szamócafajták a következők: Clary, Anita, Thutop, Alba, Madeleine, Elsanta, Anthea, Honeoye, Joly, St. Pierre, Sonata, Roxana, Thuriga, Elianni, Viktoriana, Syria, Asia, Samborsa, Alina, Luise, Thelma, Cristina, Malling Opal, Vima Rina, Albion, Diamante, Ischia, Spargi, Linosa, Capri. |
Meggyfesztivál 2013 – Kecel, június 7-8.Új helyszínen, a Városi Könyvtár melletti parkban kerül megrendezésre a negyedik Meggyfesztivál június második hétvégéjén. A szervező Fresh Fruit TÉSZ stábja lázasan készül, és azt ígérik: a hangulat a régi lesz! A fesztivál célja mindig ugyanaz: felhívni a figyelmet a meggyre úgy, hogy közben jól érezzük magunkat – vallják a szervezők. A térség jellegzetes gyümölcse a meggy, amely Kecelen és környékén nagy termesztési múltra tekint vissza, és jelenleg is az egyik biztos megélhetési forrása az itt élőknek. Ezért különösen fontos a meggy népszerűsítése. A rendezvény fő szervezője a régió egyik legnagyobb gyümölcsintegrátora, a keceli Fresh Fruit TÉSZ. Idén is több oldalról járjuk körbe a „meggy-témát”. A Művelődési Házban június 7-én, 10:00 órától szakmai konferenciát tartanak, amelyre az ország minden tájáról érkeznek szakemberek, termelők. A program szakmai előadásait a FruitVeB szervezi, több agráregyetemmel együttműködve. Aktuális pályázati lehetőségekről a Keceli Meggyfesztivál fővédnöke, Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke fog előadást tartani – mondta el Juhos Csaba, a Fresh Fruit TÉSZ elnöke. |